A Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola kerámia osztályainak közösségi oldala.

2011. május 6., péntek

MUSEION 1 Galériában (Budapest), Dobány Sándor kerámikusművész kiállítása




Dobány Sábor – 26 év
Dobány Sándor keramikusművész használati tárgyak tervezőjeként ismert a kortárs magyar kerámiaművészetben. Kis szériában, sorszámozott, kézzel festett használati porcelántárgyakat készít a posztmodern egyik képviselőjeként. 1972-ben a Zsolnay gyárban szerzett gipszmintakészítő szakmunkás bizonyítványt, ahol 14 éven át dolgozott. Képzőművészeti tanulmányait magánúton végezte, mesterei voltak Haraszti Pál, Lantos Ferenc festőművészek és Csiky Tibor szobrászművész. 1985-ben készítette első teáskanna sorozatát, akkoriban a funkció mellett a forma kapott hangsúlyos szerepet. Az utóbbi években készült munkákon a funkcionalitás kevésbé kapott központi szerepet a tervezésben, meghatározóbbá vált számára a plasztika, a dekor, a tárgyak festése. 1989-től épületkerámiával is foglalkozik. 1993-ban alapító tagja volt a DeForma csoportnak, amelynek tagjai a porcelán használati tárgyak formai megújítását tűzték ki célul: a hagyományos edényformák helyett sajátosan új tárgyvilágot hoztak létre, megteremtve a kortárs porcelánművészetben az alkotás szabadságának követendő mértékét, és ezzel az attitűddel a fiatalabb keramikus-nemzedék számára is új utat jelöltek ki. Számos kerámia biennálé és pályázat első- és különdíját nyerte el, a Glasgow School of art vendégtanára volt.


"Museion No.1 "
H-1091 Budapest, Üllői út 3
Telephone +36 1 216 4784, +36 20 223 7180
email: museion@t-online.hu
icshu@t-online.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése